|
Gólyaavatás és gólyabál
Gyerekkorom óta vártam már a gólyává avatást. Amikor még alsós voltam, mindig kíváncsian néztem a hetedikeseket, hogy milyen humoros feladatokkal ugratják őket a tizenegyedikesek. Végre mi is hetedikesek lettünk! Gólyának jó lenni, mert mi is gimnazistákká váltunk, viszont sejtelmes, mert az előttünk álló hat év kihívása ismeretlen számunkra.
Már az iskola első hetében mindenki az úgynevezett ,,gólyaéletről" beszélt. Ez egy kicsit a tanulás rovására ment, de ugyanakkor megérte, hiszen ilyen csak egyszer van az életünkben. Nagy készülődést igényelt a gólyaavatás, ahol felavattak minket gimnazistákká. Az ünnepség előtt egy héttel már mindenki izgult a szövege miatt, amit mondani fog a templomban. Szilvi néni, az osztályfőnökünk mindenkinek kiosztotta a saját beszédét, amit majd a gólyaavatón kell elmondani. Ezeket kívülről megtanultuk.
Az avató napján már a gimnazista nyakkendőt kötöttük fel az ünneplős ruhánkhoz. Délután Ernő atyával az Érseki Kincstárba és a jezsuita templomba vonultunk. Itt csapatokra osztottak bennünket és egy feladatsort kellett megoldanunk. Ezután visszatértünk az iskolába, felsorakoztunk és bevonultunk a templomba. Először mise volt, majd énekre felállt az egész osztály az oltár elé. Volt egy kezdő és egy befejező közös szövegünk, közte pedig mindenki elmondta a saját versszakát. Utána a fogadalomtétel jött, amit az egyik osztálytársunk, Bianka mondott előre. Az osztályból néhány furulyáztak és fuvoláztak, több szólamban kísérték az énekünket. Mindenkitől sok dicséretet kaptunk.
Ezen a héten volt a gólyabál is. A gólyabálra meghívtuk az összes felsős, illetve alsós tanárt is. Kiosztottuk a meghívókat. Ez a hét arról szólt, hogy a tizenegyedikesek ugratnak minket, különböző vicces, megalázó, humoros feladatokat kellett végrehajtanunk. Egyik nap bejöttek a tizenegyedikesek, és azt parancsolták, hogy másnapra gumicsizmában és kukászsákban legyünk, persze iskolán belül. Így is volt, mi persze viccesnek tartottuk. Az egyikük meg is jegyezte:
- Ez így nem jó! Ez nekik tetszik, de nem kellene!
Kaptunk egy fejpántot, amire a nevünk volt ráírva, illetve az hogy kis gólyák vagyunk és szeretjük a 11. osztályt. Mindenki nagyon jól szórakozott. Pénteken, a gólyabál napján az első óránk a testnevelés volt, amelyen mindig a 11. osztállyal vagyunk összevonva. Kiküldtek minket az udvarra és óra közben mindenkinek felakasztották az emeletre, a hálóra a cipőjét. Valaki nevetett ezen és jót szórakozott, de volt, aki mérges lett. A gólyabálra délután 5 órára kellett érkeznünk az iskolába. Gyülekező az osztálytermünkben volt. A nagyok parancsára mindenkinek csöves ruhába kellett öltöznie. Elkezdődött a közönség, rokonok, barátok előtti ugratás. Különböző mókás feladatokon kellett átesnünk. Az egyik feladatban a Petrával versenyeztem. Egy tál tele volt nyomva tejszínhabbal, abban pedig két „ ajándék” volt. Hátrakötötték a kezünket, és szájjal halásztuk ki a meglepetést. Tiszta tejszínhab lett az arcunk. Kivettem az első ajándékot. Mondták a nagyok, hogy egyem meg. Mi mást tehettem volna! Mit rejtett a meglepetés? Egy jó erős cseresznyepaprikát. Hát nem volt valami kellemes! Az erőstől el kezdtem csuklani, amíg kerestem a másikat. Sokan felnevettek. Én nyertem, megtaláltam mind a kettőt. El sem hiszem!
Ezután buli kezdődött. Táncoltunk, ugráltunk, énekeltünk és sokat ettünk. Mindannyian kellemes emlékekkel értünk haza. Néhány osztálytársam egy kis izomlázzal is bajlódott a sok ugrálástól, de mindenesetre megérte.
Bárcsak többször lenne még ilyen suli-buli az iskolában, mert nagyon sokan örülnének neki! Nagyon várom már a tizenegyedik osztályt, hogy én is megviccelhessem a leendő hetedikeseket.
Vén Vivien
7. osztály |
