Színházlátogatás Nyomtatás
2017. november 16. csütörtök, 07:43
   Izgatottan vártuk már az őszi szünet vasárnapját, amikor A Pál utcai fiúk nagyszerű előadására utaztunk Budapestre, a Vígszínházba.
Életünkben először láttunk színházat belülről, nagyon szép díszes, előkelő kívül-belül.
Izgalmas volt minden: az odaút a viharban, a színházi ruhatár, az előadás kezdetét jelentő csengetés, a morajló nézősereg, és maga az előadás. Tetszett a zene, a dallamok, a ritmika, a szövegek, a modern táncmozgás, az érdekes díszletek, a korabeli öltözékek a fiúkon. A szereplők olykor humoros, olykor tragikus karaktere. Bár minden szerepet fiúk vagy férfiak játszottak, mégsem volt unalmas. Lenyűgözött bennünket a színpad közepén a medence, amiben Nemecsek és a Pásztorok fürödtek. Viszont Nemecsek halála megrázott bennünket. Megható jelenet volt, mikor a kisfiú ágya körül álltak és siratták. Nagyon sajnáltuk, hogy mégis elvesztették a grundot. Élveztük a kötelező olvasmányt is magyarórákon, de mindent megértettünk most, ahogyan láttuk.
   Örültünk, hogy az idén részt vehettünk ezen a színházlátogatáson, a lehetőséget köszönjük iskolánk alapítványának, és a szervező és kísérő tanárainknak: Csilla, Szilvi és Mónika néninek.
 
Ferencz Dominika, Vecsei Vivien és Pintér Erika 6.a osztályos és Vecsei Patrik 8.a osztályos tanulók