Kedves Szülők! Nyomtatás
2020. március 15. vasárnap, 21:55
 Az utóbbi két napban elég sok információ került fel a honlapra és az iskola facebook oldalára. Kicsit úgy éreztem magam, mintha szolgálati közleményt írnék- a vágányokon kérjük vigyázzanak, gyorsvonat érkezik-. Ezt talán ma a gyerekeink nem is értik. Egy merőben új helyzetben vagyunk, bár Önök, akiknek ezt írom mindenki fiatal. S ennek örülünk.

Ezek a napok Önökre is nagy terhet rónak. Már maga a gyerekek felügyeletének megoldása egyik napról a másikra. A bérek kérdése, ha mégis otthon kell maradni a kis gyerekkel. Nem egyszerű feladatok.

A kis iskolások szüleihez szólnék először. Tudjuk, hogy fontos Önöknek és mindenkinek a gyermeke. Ebben a távoktatásban Önökre sok feladat hárul. Önök nélkül, az Önök elérhetősége nélkül, támogatása nélkül nem fog menni. Az anyagok, feladatok elektronikusan mennek. megosztással, belső körökkel. Meglátjuk, hogy a kormányzat ajánl-e olyan programot, amelyre mindenki – tanár, diák, szülő- rá tud kapcsolódni. Láttam ilyen ajánlást; a tantestület eldönti, mit használ és hogyan.

Ez a következő napok feladata lesz. Kérem Önöket, figyeljék az iskola elektronikus elérhetőségeit. Naprakész információkkal szolgálunk Önöknek.

A tanulásban azonban Önöknek kell most sokat segíteni. Bármennyire fáradtak le kell ülni a gyerekekkel tanulni, írni, olvasni, számolni. Naponta kell ezt megtenni. Kérjük, hogy ebben segítsenek.

A nagyobb diákok szüleit is arra kérem, hogy amennyire lehet, naponként kérjék számon gyermekeiket. Ha megtehetik, telefonon keressék őket, mit csinálnak. Ne járkáljanak az utcákon, ne gyülekezzenek. Otthon kell maradni, tanulni, pihenni. Felnőttesen kell viselkedni. Nem egyszerű ez, de tanulgatni kell ezt is. A kamasz gyerekekkel nem lesz egyszerű; de próbálják meg! A középiskolások reméljük egyre jobban átérzik ennek a súlyát. Az érettségi előtt állóknak majdnem egy érettségi szünet ez. Ugyanakkor veszedelmes is- itt van a nagy szabadság. Nincs iskola, azt teszek, amit szeretnék! Nem így van! Ki kell használni nekik is az időt; mert az érettségi reményeink szerint nem marad el. S az elvileg a hagyományok szerint történik! Kérjük őket is segítsék; legalább lelkileg, sok biztatással. Ez talán nekik a legnehezebb. Kérem ,álljanak mellettük jó szóval, erősítéssel!  Isten áldja Önöket!

Eszter nővér